Bulvár

A mezőn találtak meg egy elhagyott kisbabát – videó

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.08 | 12:18

A baba melegen fel volt öltöztetve, cumisüveget is mellékeltek hozzá.

Öt hónapos kislányt találtak egy mezőn, kedd reggel. A csecsemőt a romániai Borta községben találták meg az önkormányzat munkatársai, akik értesítették a hatóságokat. A baba kezeslábast viselt, és még egy cumisüveget is otthagytak mellette. A mentők szerint a baba viszonylag

jó egészségnek örvend, bántalmazásnak és kihűlésnek nem volt nyoma.

Az anyát gyorsan megtalálták, így kiderült, hogy a fiatal nő nem akar a gyermekről gondoskodni. Így amint kikerül a kórházból, nevelőszülőknél fogják elhelyezni – írja a Blikk. „A nagyszebeni Szociális Segítségnyújtás és Gyermekvédelem Főigazgatósága intézkedni fog a gyermek hivatásos anyai segítőnél való sürgősségi elhelyezéséről, amikor a gyermek egészségi állapota lehetővé teszi az egészségügyi egységből való elbocsátást. Figyelembe véve, hogy ez a gyermek

az elhanyagolás legsúlyosabb formájának, azaz a családelhagyásnak volt kitéve,

a Nagyszebeni Gyermekvédelmi Főigazgatóság kérni fogja az anya szülői jogainak megszüntetését” – közölték az intézmény képviselői. A 22 éves nő csak a rendőröknek ismerte el, hogy a gyerek az övé. Úgy gondolják, hogy miután élettársa elkergette otthonról, a nő úgy döntött, hogy a mezőn hagyja gyerekét.

Multimilliárdos baba jött világra


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló