Bulvár

Öt hónapja nem temették el a Jászai Mari-díjas színésznőt

  • Szerző:nuus
  • 2022.03.10 | 18:18

Venczel Vera hosszú betegség után halt meg, ma lenne 76 éves.

Venczel Vera színésznő tavaly októberben, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el. Halála mindenkit megrendített, de a veszteség a színésznő férje, Czapp György számára volt a legfájdalmasabb. Azóta sem helyezték örök nyugalomra a Jászai Mari-díjas művészt, aki ma lenne 76 éves, hamvai otthon vannak – írja a Blikk.

“Még nem temették el Vera hamvait, Gyurinál van otthon.

Nem tudni, mikor lesz a szertartás, ahogyan egyelőre azt sem, hol helyezik majd végső nyugalomra. A férje dönt erről, és tiszteletben kell tartani az akaratát, ő határoz majd imádott felesége utolsó útjáról” – mesélte egy ismerős a lapnak. Venczel Vera férje, Czapp György még felesége halála után beszélt arról, hogy az utolsó napon végig mellette volt és fogta a kezét. “Ott ültem az ágyánál és fogtam a kezét. Már csak testben volt ott. Beszéltem hozzá, néztem az arcát, megsimogattam és elengedtem. Azóta üres a ház, s igazából fel sem fogtam, hogy Vera nincs többé”.

Halász Judit, aki jó barátságot ápolt a színésznővel,

ezt mondta a búcsúztatásról: “Verának nem volt temetése, legalábbis mi nem tudunk róla, hogy lett volna. Csütörtökön, a születésnapján a Vígszínházban – ahol örökös tag volt – tartunk egy zártkörű megemlékezést, mi így veszünk tőle búcsút, azért tartjuk ezt az eseményt. Vera mindig tökéletesen felkészült, pontos, gyönyörű színésznő volt. Különösen tiszta és jó szívű embert ismerhettem meg benne, akinek klasszikus szépsége sosem ment ki a divatból. A mai napig fáj, hogy már nincs…”.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló