Bulvár
Arccal zuhant a tűzbe, egész élete megváltozott
A 29 éves ausztrál nő, Halie, 2020 májusában szenvedett súlyos égési sérüléseket. Orvosai szerint az is csoda, hogy egyáltalán életben maradt.
A fiatal nő néhány hónappal balesete előtt házasodott össze szerelmével, és boldogan várták első gyermeküket. Amikor kiderült, hogy Halie elvetélt, mély depresszióba esett. Szeretett volna egy kicsit egyedül lenni gyászában, ezért egyedül ment el kempingezni.
„Az utolsó emlékem az, hogy támadt egy olyan érzésem, hogy mégsem kellene egyedül maradnom. Felhívtam a férjemet, hogy csatlakozzon, hozzon egy közös barátot is. Ott voltam, tőlük száz méterre. Mikor megérkeztek, én már arccal a tűzben feküdtem”
– mondja a fiatal nő.
Mint kiderült, vélhetően elaludt a tábortűz mellett, de erről semmilyen emléke nincs. Csodával határos módon azonban életben maradt, bár arcbőrének és felsőtestének jelentős részét elveszítette.
„Nem tűzeset áldozataként, hanem tűzeset túlélőjeként gondolok magamra”
– teszi hozzá, és a Truly kisfilmjében megmutatja azt is, hol történt a szörnyű baleset.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.












