Sztárok

Lang Györgyi lányáról szinte senki sem tudott, most megszólalt

  • Szerző:nuus
  • 2024.05.24 | 20:30

Lang Györgyi egy évvel ezelőtt hunyt el, most pedig a nyilvánosság elé lépett lánya, a 18 éves Sári, aki szivárványcsaládban nőtt fel. A lány elmesélte, hogy az énekesnő és barátnője nevelték, és Lang Györgyi utolsó napja is szóba került.

A tavaly elhunyt Lang Györgyi az élete során többször mesélt a barátnőjéről és annak lányáról – írja a Story Magazin. Az énekesnő sosem árulta el, kik ők valójában, illetve mit is jelentenek neki. Most a lány, a 18 éves Sári mindent elárult:

„Szivárványcsaládban nőttem fel. Apukámat is ismerem, ő is részt vett és vesz a nevelésemben, de én Anyával és Györgyivel alkottam egy szűk családot. Azt szoktam mondani, nekem egy apukám és két anyukám van, illetve – sajnos – csak volt. Györgyi meghalt, amit egy év után sem tudok feldolgozni. Nem vagyok jóban a sorssal, az ilyen óriási történéseket, mint betegség, halál, ami befolyásolja egy ember jövőjét, mindig a sorshoz kötöm. Nagyon sok jót kaptam az élettől, de ami velem, velünk történt mégsem tartom igazságosnak”

– mondta Sári. A lány édesanyja és Györgyi régóta éltek együtt. Amikor úgy döntöttek, szeretnének egy közös gyereket a családban, nehéz dolguk volt. Abban az időben ugyanis ez nem volt egyszerű.

Lang Györgyi lánya most lépett ki először a nyilvánosság elé/Fotó: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva

„Kerestek egy apukát, és elkezdődött a mi szivárvány- és patchworkcsaládunk története. Amikor anyukámnak egy éjjel jöttek a szülési fájásai, éppen kártyaparti volt nálunk… Befejezték a kört, majd Györgyi rohant vele a kórházba, délben megszülettem, és még aznap délután elsőként ó vett a karjába. A születésemtől együtt éltünk. Ritkán bíztak másra, inkább mindenhova vittek magukkal: csecsemőként ott feküdtem a mózeskosárban a Pa-dö-dő-koncerteken, később a tánckarba is bevettek, utaztunk, jártuk a világot. Egyiptomra, Amerikára már én is emlékszem, akkor már nagyobb voltam, ott többször jártunk. Nem hármasban, hanem többnyire hatalmas társasággal: Mari (Falusi Mariann), táncosok, jött az egész zenekar, a barátok, a nagyobb családunk, óriási csapat volt együtt, amit én nagyon élveztem”

– mesélte a most érettségiző lány. Elmondta azt is, hogy Györgyi lakásában éltek, amit halála után is megtartottak, s havonta egyszer találkozik ott az egész nagy csapat.

Sári kis korában beteg lett az énekesnő, így szinte egész életében kerekesszékesként ismerte őt.

„Györgyi soha nem panaszkodott, a betegségtudat hiányzott belőle, tele volt humorral, vidámsággal, nagyokat tudott nevetni és nevettetni. Teljes értékű anyaként tekintettem rá. Györgyivel mindig abban hittünk, hogy a szklera (sclerosis multiplex – A szerk.) elmúlik, és újra jár majd, de ezt megnehezítette, hogy 2021-ben kapott egy sztrókot, attól kezdve rohamosan romlott az állapota. Akkor éreztem először, hogy ez hatással lehet rám, ránk, az elkövetkezendő éveinkre. Nehéz volt Györgyinek, de még így is ő tartotta bennünk a lelket, ő tartotta össze a családot, a csapatot.”

– mesélte az egyébként színésznek készülő lány. Ezután arról a napról is mesbeszélt, amikor Györgyi elhunyt.

„Sokat voltam itthon Györgyivel, de aznap, amikor meghalt, sajnos, nem. Előadáson voltam, majd amikor kijöttem a színházból, hívott az anyukám, és zokogva mondta, hogy meghalt Györgyi. Rohantam vissza Budapestre. A szívemmel reménykedtem, hogy túlél mindent és mindenkit, de az eszemmel tudtam, egyszer vége lesz. Egy éve, hogy meghalt, de nekem most is a mindennapjaim része. Györgyi nagyon hiányzik, szeretem, sokat kaptam tőle, sokat tanultam tőle az életről, az elfogadásról, sok szempontból a példaképem. Most is itt vagyunk a lakásában, a lakásunkban, ott, ahol felnőttem, a Mariék kint épp füvet nyírnak, rendbe tették a kertet. A többiek bent beszélgetnek róla, rólunk, sok mindenről. Sokat nevetünk, mert az én Györgyikém a vidámságot, nem a szomorúságot szerette”

– szögezte le.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Zene
A KISS eladta a lelkét az ABBA-nak
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 23.