Bulvár
Radics Gigi lerántotta a leplet: Elárulta, miért nem házasodtak össze kislánya édesapjával
Radics Gigire még 2019-ben talált rá a szerelem.
Egy évig titokban tartották kapcsolatukat Mikus Áronnal, csak 2020 márciusában lépnek a nyilvánosság elé, majd abban az évben megszületett a kislányuk.

Az eljegyzésre is sor került pár héttel a gyermekük megszületése előtt, de esküvőre azóta sem került sor. Radics Gigi ritkán mutatja meg gyermeke édesapját, a rajongók tavaly már arra gyanakodtak, hogy gond lehet a kapcsolatukban. Az énekesnő azonban tisztázta a helyzetet, attól még, hogy nem posztol a kedveséről, még minden rendben van közöttük.
A Hot! magazinnak ezúttal azt is elmondta, miért nem állnak oltár elé.
Azt gondolom a házasságról, hogy akkor van varázsa, amikor az ember viszonylag a kapcsolat elején van. Nálunk már egy papír, meg az, hogy legyen egy egynapos esemény, ahol viselhetek egy gyönyörű ruhát, nem fog változtatni azon, ami van
– nyilatkozta az énekesnő, mint mondta, ezért nem tartják fontosnak, hogy összeházasodjanak. Úgy véli, az esküvő leginkább a hölgyek álmát hivatott megvalósítani, hogy szép ruhában az oltár elé vonuljanak. Az ő esetében az ilyen jellegű vágyait ki tudja élni például egy fotózáson.
Ráadásul ma már sajnos nem olyan erős a házasság szentsége, mint a szüleink vagy a nagyszüleink korában. Minden második házasság zátonyra fut.
Forrás: Femina
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.