Így énekelt azután, hogy kasztrálták énekesi karrierje reményében

A kasztrálás a barokk kor divatja volt: nők ebben az időszakban nem léphettek színpadra, a gyermek tüdőkapacitása azonban kevés volt a virtuóz énekesi teljesítményhez. A világi darabokban a szentek és a hősök hangja éteri és valószínűtlen kellett hogy legyen, aminek az elvárásnak leginkább egy kisfiú hangja felelt meg, a felnőtt férfi erőteljes fizikai adottságaival összefonódva. Az út ehhez a kasztráción keresztül vezetett.

A kisfiúk 12-13 évesen estek át a beavatkozáson, sok esetben a nyomorúságban élő parasztcsaládoknak ez volt az egyetlen esélyük a túlélésre. Ha a pap tehetségesnek látott egy kisfiút, javasolta a kasztrációt az énekesi karrier érdekében. A gyerekek utána éveken át tanultak és versengtek, a kevésbé sikeresek pedig egyházi karriert voltak kénytelenek befutni, rosszabb esetben cirkuszi mutatványosok lettek.

A kasztráltak örök magányra voltak ítélve, még nevüket is elvesztették: általában pártfogójukról, ismert műsorszámaikról nevezték el őket, vagy saját nevük becézett alakját voltak kénytelenek viselni. Sokszor egymással léptek kapcsolatra, vagy egyedül éltek-haltak. A Múltkor friss cikke a kasztrációval foglalkozik.

Az egyik utolsó kasztrált énekes, Alessandro Moreschi 1922-ben hunyt el, utána több hangfelvétel is maradt.