Bulvár
Tovább dagad a botrány Dolly körül: Az utcára is fél kilépni
Nemrég a Fradisták az Állatokért egyesület tagjai látogatást tettek Dollynál – írta meg a Blikk.
A gyöngyösi szaporítótelep ügyében még mindig folyik a rendőrségi vizsgálat, amelyben Dolly, valamint volt menedzsere, P. Rita is érintett.
P. Rita jogi képviselője nemrégiben kijelentette, hogy ügyfele szerint Dolly mindenről tudott, ami a telepen történt. Ezzel szemben az 74 éves énekesnő korábban közleményben tagadta ezt, és azt állította, hogy meghurcolták a nevét és a becsületét – írja a Blikk.
A lap többször is próbálta telefonon és otthonánál elérni az énekesnőt, de mindhiába.
A botrány kirobbanása óta az énekesnőnek számtalan kollégája és rajongója fordított hátat, sőt, zaklató és fenyegető üzeneteket is kapott. Az énekesnő teljesen eltűnt a nyilvánosság elől, törölte rajongói oldalait, lemondta fellépéseit, és bezárkózott. Nem sokkal a botrány előtt Dolly a házát is árulni kezdte.
A Fradisták az Állatokért volt az első szervezet amelyet Dolly beengedett az otthonába. Így nyilatkoztak a Blikknek:
„Nyilván hallottuk, hogy többen kimentek hozzá. Egy ideig álltunk a helyszínen, majd leengedte a kutyát, amelyen látszott, hogy jó fizikummal rendelkezik. Hívtuk Dollyt is. Először nagyon elutasító volt. Amikor elkezdtünk beszélgetni, bevallotta, annyian jártak ott mostanában és fenyegették meg, hogy már fél kilépni a házból. Végül beengedett minket a kertbe, majd a házba is. Látszott rajta, hogy nagyon megviselte az elmúlt időszak, mintha éveket öregedett volna, amióta kitört a botrány… erőtlen volt”
– árulta el a Blikknek Szabó Krisztián, a Fradisták az Állatokért egyesület állatvédője.
Forrás: Blikk.hu, Propeller.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.