Bulvár
Tóth Gabi nem érti: “Nem csaltam adót, nem drogozok, nem csinálok semmit, ami botrányhősnő szerepbe rakna engem”
Tóth Gabi az elmúlt hetekben ismét negatív kommentek kereszttüzében találta magát.

A Tények Plusznak adott interjújában elmondta, vállalta, hogy egy megosztó személyiség. Neki is vannak olyan emberek, akiket nem kedvel, és őt sem kell mindenkinek kedvelni.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, nemrég elnyerte az Év női előadója címet a Petőfi Zenei Díjátadón, ezt követően pedig negatív kommentek áradata zúdult rá. Nemrég videóban reagált az arról szóló hírekre, hogy megkapta a közmédia díját. A videójában hangsúlyozta, hogy nem csak az állami tévénél gondolták úgy, hogy szakmai díjra érdemes. Azóta előkerült egy koncertfelvétel is, ami vírusszerűen kezdett terjedni az interneten, természetesen ezt sem hagyta szó nélkül, úgy fogalmazott: 20 év után megtudta, hogy nem tud énekelni.
Úgy véli, rengeteg fizetett troll van a közösségi oldalakon. Tóth Gabi szerint az ő platformjain is kamuprofilok állnak a legtöbb negatív komment mögött.
Én nem ártottam, nem loptam meg senkit, nem csaltam adót, nem drogozok, nem csalom meg a férjem, nem csinálok semmi olyat, ami tényleg botrányhősnő szerepbe rakna engem. Én egy családanya vagyok, aki sok mindent megélt. Egy vadóc tinilányból édesanya lettem. Ezt a változást az emberek nehezen viselik, mert szeretjük a megszokottat. De hát milyen fura lenne, ha 35 évesen még mindig 15 éves szinten ugrálnék a színpadon azokban a ruhákban, nem?
– magyarázta az énekesnő.
Forrás: 24.hu
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.