Bulvár
Magyar katona halt meg Koszovóban
A KFOR-csapatnál szolgáló katona öngyilkos lett.
Öngyilkos lett a KFOR magyar kontingensének egyik katonája – írja a Telex.
A NATO Koszovóban működő békefenntartó hadereje magyar kontingensének egyik katonája szolgálati időn kívül, szolgálati fegyverével sebesítette meg magát, feltehetően öngyilkossági céllal.
A katona életét a koszovói tábor területére érkező
orvosok erőfeszítése sem tudta megmenteni,
így a kórházba szállítás közben elhunyt. A július 4-én történt eset kivizsgálása folyamatban van, a hozzátartozókat a Magyar Honvédség azonnal értesítette közölte most a Honvédelmi Minisztérium.
A NATO békefenntartó erejében (KFOR) részt vevő magyar katonákat május 29-én vetették be tömegoszlatási céllal a koszovói Zvecsán település polgármesteri hivatalánál. Az ott összegyűlt szerbek az általuk bojkottált választás eredménye miatt vonultak utcára, majd rátámadtak a NATO-katonákra. Az összecsapásokban összesen 27 magyar katona sérült meg,
egyikükön végtagamputációt is végre kellett hajtani.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.