Bulvár

Meglepő dolgot mondott el Béres Anett ex-barátja

  • Szerző:nuus
  • 2022.07.14 | 09:18
  • trendindex: 2

Béres Anett és volt barátja, Tommyboy évekig jártak.

Béres Anett hétvégi szeánsz-balesete kapcsán már sokan elmondták véleményüket, miközben a volt villalakó még mindig kórházban van. Könyves Tommyboy Tamás a Való Világ harmadik szériájában jött össze Anettel, akivel a műsor után még évekig járt, sőt máig is jó kapcsolatban vannak egymással.

„Először azt gondoltam, hogy ez valami buta bulvárfogás,

rá is írtam privátba, kifotózva egy ilyen, róla szóló cikket, de tegnap óta nem válaszolt, ezért gondoltam, mégis valami baj történhetett” – mondta a Blikknek a férfi. „Néha szoktunk beszélni, ezért is furcsálltam, hogy most nem jelzett vissza. Amikor még együtt voltunk,

a hétköznapokat egészségtudatosan éltük meg,

mert az én életvitelemben már akkor is az egészséges táplálkozás és a sport volt a mérvadó, mint ahogyan jelenleg is, ez mindig is kihatott a párkapcsolataimra, jó értelemben.

Anett nagyon ritkán ment el bulizni is,

akkor pedig nem élt tudatmódosító szerekkel. Addig, amíg nem tudunk pontos információkat, addig nyilván csak feltételezzük, hogy mi történhetett! Bármi is történt,

bízom benne, hogy már felnőtt nőként megoldja,

és a helyén tudja kezelni a családja támogatásával. Ha bármi segítségre lenne szüksége, rám számíthat!”


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló