Bulvár
Elhunyt a kétgyerekes anya, mert túl sok vizet ivott egyszerre
Azt mondják, a vízivás a legegészségesebb szokás. Az alábbi tragédia azt mutatja, hogy ebben is át lehet azonban esni a ló túlsó oldalára.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/Képernyőfotó-2023-08-07-10.22.51.png?x33573)
Az amerikai Indiana államban egy kétgyermekes anya elhunyt, miután 20 perc alatt körülbelül mintegy 1,9 liter vizet ivott meg. A 35 éves Ashley Summers vízmérgezés következtében hunyt el, mikor családjával a Lake Freeman tónál nyaralt.
A vakáció utolsó napján a család hajókirándulásra ment, ahol a fiatalasszony szédülést és fejfájást érzett, ami a kiszáradás tünete lehetett. Ám hiába ivott vizet, nem tudta elnyomni szomjúságát. Először megivott fél liter vizet, majd a 20 perces úton hazafelé három másik palackot is kért: úgy érezte, képtelen csillapítani a szomját.
Amikor Ashley hazaért, összeesett a garázsban, és hiába jött érte mentő, a kórházban sem tudták megmenteni. Az orvosok vízmérgezéssel, más néven hyponatraemiával diagnosztizálták, ami abból adódik, hogy túl sok víz van a szervezetben, de nem elég nátrium. A vízmérgezés agyduzzanatot okozhat, ami akár halálos is lehet – pont, mint ebben a tragikus esetben.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.