Bulvár
“Igen, fideszes vagyok, Orbán pedig egy hős!” – Kelemen Anna szerint Szijjártó lehetne Orbán utódja, mert férfias és tökös
Rendhagyó interjú készült Kelemen Annával.
A műsorvezető Lentulai Krisztián persze azonnal felteszi a kérdést, hogy hogyan fér meg egymás mellett a pornóipari munka és a konzervatív értékrend, de erre is választ kap.
Igen, fideszes vagyok, de ezért engem szét fognak szedni
– mondja Kelemen Anna a HírFM Bezzeg című műsorában.
Kelemen Anna külön kiemelte, hogy örül a kérdésnek. Ő maga nem tartja magát pornósztárnak, véleménye szerint ő a pornóiparban lényegében „semmit nem tett le az asztalra”. Amikor pornózott, ő még egy éretlen gyerek volt, akinek a szülei nem kapták el a grabancát, hogy hogyan is jut ilyesmi az eszébe, de állítja, hogy attól még, hogy valaki szeret dugni, attól az erkölcse még lehet tök rendben.
Elmondása szerint korábban már ő is megkapta, hogy “nagymagyar”, sőt azt is, hogy “tóthgabisodik”, de ezzel a kijelentésekkel nem tud mit kezdeni – írja az Index.hu.
Kelemen Anna kifejtette, hogy nem fogja elismerni azt sem, hogy több nem létezik. Agymosásnak tartja, hogy a különböző streaming platformokon, és a mesekönyvekben is “megkezdik a fiatalok edukálását”. Nem tudja, hogy mi ennek a célja.
Kelemen Anna azt is elárulta, hogy Szijjártó Péterben látja Orbán Viktor utódját, egészen egyszerűen azért, mert:
férfias és tökös.
Kelemen Anna arról is beszél, mit tart konzervativizmusnak, és milyenek azok a konzervatív értékek. Szeretne aki bántja a kormányt, „az soha nem egy kielégült ember, vagy megelégedett”. Neveket is említ, például Molnár Áront vagy Náray Tamást, utóbbiról ezt mondja: „A nagybetűs buzi, és ehhez kapcsolódóan így is viselkedik.”
Kelemen Anna a beszélgetés végén több nevet is kapott, akikkel kapcsolatban az első gondolatát kellett elmondania. Íme, néhány válasz:
– Ungár Péter megfoghatatlan. Nem ellenzéki, ő zöld. Ő sikeres, az ellenzék pedig lúzer. Van benne potencia.
– Szijjártó Péter kőkemény.
– Gyurcsány Ferenc nem érdektelen.
– Novák Katalin szép, elismerendő.
– Orbán Viktor vezér, most ő hős.
– Dopeman izgalmas, Bruce Willis, Buddha, nyugalom, jót tett neki a kor.
– Ábrahám Róbert elvakult, jó, fogunk még róla hallani.
– Puzsér Róbert nagyon izgalmas elme, szívesen beszélnék vele, de lehet, hogy közben kimennék a büfébe. Lehet, hogy nagyon veszekednénk.
– Borkai Zsolt rendben van.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.