Bulvár
Keményen megalázta a Lamborghinivel verető Győzikét a polgármester: “jobban tette volna, ha elszégyelli magát”
A példamutatás helyett a magyar celeb a törvények végrehajtását végző embereket próbálja megszégyeníteni.
“Már rég elmehettem volna, hát kurva jó!” – bosszankodott videójában Győzike, majd későbbi megosztásai már új Lamborghinijét mutogatja, amit állítólag valami (erősen kamuszagú) nyereményjátékon nyert.
Gáspár Győzőt aztán az érintett budapesti kerület, Terézváros polgármestere tette helyre a Facebookon:
A KRESZ mindenkire vonatkozik. Azokra is, akik Opel Kadettal járnak, és azokra is, akik Lamborghinivel vagy más luxusautóval. Utóbbi kategóriába beleértve Gáspár Győzőt is, aki a minap szabálytalanul parkolt, majd a vele szemben intézkedő terézvárosi rendészekről készített videót töltött fel Tiktokra”
– írja Soproni Tamás, majd rendesen odabök Győzikének:
Jobban tette volna, ha a videó feltöltése helyett inkább elszégyelli magát, és bocsánatot kér. A hírnév ugyanis nem jár extra jogosultságokkal, sokkal inkább lehetőség arra, hogy a társadalmat jobbá tegye. Sőt inkább morális kötelesség.
A példamutatás helyett a magyar celeb viszont inkább azt az utat választotta, hogy a közösen hozott szabályaink (ún. törvények) végrehajtását végző, dolgozó embereket próbálja meg nyilvánosan megszégyeníteni”
– írja a polgármester, és megköszöni a rendészek kiváló munkáját.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.