Bulvár

Három lábbal és két pénisszel nemzett boldog gyermekeket, ez azonban sokáig titok maradt

  • Szerző:nuus
  • 2021.09.29 | 16:18

Nem könnyű az élet, ha az ember átlagtól eltérő testtel jön a világra, és kénytelen leélni egész életét.

Lentini, két működő pénisszel is

George Lippert 1844-ben született Németországban. Azt mindenki tudta róla, hogy három lába van, hiszen mindegyik végtagja tökéletesen fejlődött, így a harmadik láb is jól látható volt (igaz, nem volt elég erős ahhoz, hogy megtartsa gazdáját). A csodájára is jártak a helyiek: a kis faluban, ahol élt, sokan földönkívüli lényként tartották számon. Az azonban csak 1906-ban, a férfi boncolásakor derült ki, hogy Lippert úr bizony két szívvel élte le az egész életét.

Persze akkoriban a cirkusz kínált csupán munkalehetőséget a hasonló helyzetben lévő embereknek, ezért Lippert „a világ egyetlen háromlábú embere” néven vált ismertté. Ez egyébként nem volt igaz: a férfinek riválisa is akadt, a szintén háromlábú, szicíliai Francesco Lentini személyében.

Lentini valamivel szerencsésebb volt a sorstársánál: 1966-ban, 78 évesen halt meg, és élete legnagyobb részében boldog házasságban élt, és gyermekei is születtek. Volt is mivel dolgoznia: a boncolás során derült ki, hogy két működő pénisszel is rendelkezett.

kép: wikipedia public domain


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Belföld
Indul a (vihar)szezon a Balatonon
  • szerző:nuus
  • 2026. 04. 01.