Bulvár

Kiderült: apján kívül más is bántalmazta Szilágyi Liliánát

  • Szerző:nuus
  • 2022.10.03 | 18:18

Szilágyi Liliána egy barátnőjétől szenvedett el szörnyűségeket.

Szilágyi Liliána apja általi molesztálásának napvilágra kerülése után újabb durva történetet osztott meg. Egyik barátnője gyerekkorában annyit bántotta Szilágyi Liliánát, hogy az Európa-bajnoki ezüstérmes úszó pánikbeteg lett. Liliána a Sunday Brunch című műsor vendégeként

arról is beszélt, milyen személyiség volt az iskolában.

„Több karakter is voltam, az elején nekem volt egy elég érdekes barátnőm, aki engem nagyon sokat bántott. El is kellett mennem a suliból. Egy elég beteg lány volt egyébként, meglepő módon olyan dolgokat csinált, amit még felnőttől sem nagyon hallottam, és pánikbeteg lettem”  – mondta el Liliána.

A műsorban azt is bevallotta, hogy nem tette boldoggá az úszás.

„Nem tett boldoggá sosem. Plusz ez az egész helyzet, hogy eljöttem apámtól és a húgom ott maradt, nekem ez egy nagy fájdalompont. Hogy ameddig Gerda ott van, mennyire engedhetem meg magamnak… Ez is egy folyamat volt, hogy eljutottam odáig, hogy azzal tudok a legnagyobb példa lenni nemcsak a húgomnak, nemcsak önmagamnak, hanem mindenkinek, ha tudok egy rossz helyzetből kijönni és boldog lenni. Nemcsak megjátszani a boldogságot, mert azt is próbáltam, az eléggé látszódott szerintem” – mesélte.

Több év börtönt is kaphat Szilágyi Liliána apja


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.