Bulvár

“Több gyerekes családanyák írják, hogy pusztuljak el” – Damu Roland lett a közellenség

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.14 | 13:48
  • trendindex: 2

Senkinek nem vagyok a kutyája, senkinek nem vagyok a lábtörlője! Ha segítesz rajtam, akkor ezt tedd szeretettel!

A börtönt is megjárt egykori sorozatsztár néhány hete közösségi oldalán számolt be egyre romló állapotáról. A színész leírta, hogy betegsége miatt nem tudott dolgozni, emiatt súlyos anyagi problémái adódtak. Akkor arra kérte követőit, aki teheti, utaljon neki némi pénzt, hogy legalább a lakbért be tudja fizetni, és a szükséges gyógyszereket meg tudja magának vásárolni.

Azóta pedig számos újabb segélykiáltás látható az oldalán:

SEGÍTS, KÉRLEK! A MEGÉLHETÉSEMÉRT küzdök. A mai vizsgálat alapján megrepedt a hangszálam és bevérzett a torkom a tüdőgyulladás mellett. Nem bírok dolgozni.

Azonban nem minden ismerőse siet a segítésére. Valaki úgy fogalmazott:

Eddig sajnáltam! A legkönnyebb kéregetni. Fizesse meg a gyerektartás-elmaradást, és megnyugszik a lelke

írta egy másik hozzászóló – szúrta ki a Life.hu.

Az ilyen és ehhez hasonló kommentekre azonban most egy újabb videóban reagált, melyben elmondta, hogy kikéri magának ezt a stílust.

Ezt azért kikérem magamnak! Senkinek nem vagyok a kutyája, senkinek nem vagyok a lábtörlője! Ha segítesz rajtam akkor ezt tedd szeretettel! Nem engedheted meg magadnak, hogy átkozz és szidj engem!

– fakadt ki az egykori színész, kiemelve, hogy különösen elkeseríti, hogy többgyermekes családanyák is a halálát kívánják, pedig ő nem ártott senkinek.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Film
BAFTA: Tarolt az Oppenheimer
  • szerző:nuus/MTI
  • 2024. 02. 19.
Tech
A Facebook-on is beköszön a MI
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 19.