Bulvár
Pedofilnak nevezték, pert indított a Télapó
A Télapó nagyon rossz néven vette, hogy a főnökei pedofilnak nevezték.
Volt főnökeit perelte be egy korábban Télapóként dolgozó férfi, mivel pedofilnak hívták – írta a LadBible. Carl Graham utoljára több éve dolgozott a Télapó ruhájában, ám később keresetet nyújtott be, mert felettesei „kegyetlenül zaklatták”.

A főnökei szexualitása miatt
diszkriminálták és „elrontották az életét”
– panaszolta. A bíróság elutasította a 44 ezer dollárról szóló kérelmet. Szerintük a szexualitásának semmi köze a pedofíliáról szóló alaptalan vádakhoz, és azt is megállapították, hogy a férfi hajlamos túlzásokba esni. Az ügyben döntő testületnek például ezt mondta: „ez a legsúlyosabb bántalmazás, ami bárkit ért a munka történetében valaha”. A férfi főnöke nyilvánosan bocsánatot kért a bánásmód miatt.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.











