Bulvár

Vállalta, hogy fogak nélkül, vakon él majd, hogy gyerekeivel maradhasson

  • Szerző:nuus
  • 2019.11.12 | 17:18

Élete legnehezebb döntését kellett meghoznia annak a 37 éves, háromgyerekes édesanyának, akinél agresszív rákos daganatot találtak.

A szakácsként dolgozó Kelly Borlase még januárban lett figyelmes arra, hogy orra folyamatosan be van dugulva. Hiába próbálta ki a különféle orrspray-ket és cseppeket náthára és allergiára, az orrdugulás továbbra is jelen volt életében éjjel-nappal. Vizsgálat vizsgálatot követett, és hamarosan kiderült, hogy egy olyan agresszív daganat nő a szeme és az orra körül, amelyet azonnal műteni kell.

Hiába esett azonban túl a műtéten, az orvosok világossá tették: a legjobb esetben is csak 50 százalék esélye van arra, hogy a daganat nem újul ki, ezért aztán a háromgyerekes anyának döntenie kellett: vagy szembenéz azzal, hogy a betegség elviszi őt, vagy kénytelen sugárkezelés alá vetnie magát. Ez azonban a jelenlegi speciális helyzetben azzal jár, hogy látását elveszíti, és felső fogsora – az ínykárosodás miatt – kihullik majd. Így azonban legfeljebb 20 százalék esélye van annak, hogy a betegség kiújul.

Kelly a b, verziót választotta. Gyerekei 20, 15 és 14 évesek, és nemrég unokája is született. Jelenleg az első sugárkezelésből lábadozik.

Képek a családról itt…

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Federer nagyot ment Londonban
  • szerző:nuus
  • 2019. 11. 12.