Bulvár
Rácz Jenő megszólalt a brutális ütésről
A Sztárbox tegnap esti adásában kialakult az elődöntős mezőny.

Rácz Jenő kiütéssel győzött a második menetben, Kabát Petinek kellett néhány perc, hogy magához térjen. Az orvosokat is azonnal a ringbe hívták. Miután meggyőződtek arról, hogy Kabát jól van, Héder Barna Rácz Jenőt kérdezte arról, hogyan élte meg a történteket – írja a 24.hu.
Majd biztos, hogy megrázó lesz, most annyira gyorsan történt minden… igazából tényleg nem készültem erre az ütésre, nyilván ütöttük egymást, de ugyanúgy engem is talált volna… ez valahogy elindult, ez az ütés, nem tudok rá mit mondani. Sajnálom, hogy ez így történt
– fogalmazott a séf, hozzátéve: szerinte egy jó barátság olyan, mint egy csont, ami ha egy sérülés után összeforr, csak még erősebb lesz. Azt is elárulta, az elmúlt hat hónapban szándékosan keveset beszéltek egymással, hogy könnyebben tudjanak készülni az összecsapásra.
Ezt most nem tudom még hova tenni. Majd egy bizonyos könyvespolcra el kell tegyem egy mappába, hogy hogy fogom ezt kezelni. Meg szerintem a Peti is.
Később Kabát Peti és kézbe vette a mikrofont, majd elmondta, egyedül azt sajnálja nagyon, hogy a párját megviselték a látottak.
Szeretnék a barátomnak gratulálni! Tudtam, hogy nagyon kemény meccs lesz. Tudtam, hogy sokkal előrébb tart ebben a sportágban. Én öt hónapja kezdtem, előtte soha az életben nem volt rajtam bokszkesztyű. Nem jókor jött ez a sérülés sem, de én azt kívánom a Jenőnek, hogyha ez így alakult, hogy nyerje meg a Sztárboxot. Én itt leszek minden meccsén és drukkolni fogok neki!
– jelentette ki Kabát, majd köszönetet mondott az edzőjének és a támogatóinak.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.