Bulvár

Az érettségi kifogott rajta, de Schobert Lara már a mellplasztikán gondolkodik

  • Szerző:nuus
  • 2022.11.30 | 09:48

Valamikor lehet, hogy meglépi a dolgot.

A Schobert-testvérek, Lara és Norbi egyre inkább betörnek a magyar médiapiacra. Nemrég a Mokka vendégei voltak, ahol elárulták, hogy esténként együtt nézik vissza magukat, hogy ezzel is motivációt gyűjtsenek és egyre jobbak legyenek – szemléz a promotions.hu.

Kép: TV2

Az adásban elárulták, mindketten önmaguk miatt lettek tudatos táplálkozók és rendszeres testedzők, hiszen ők is szeretnének egészségesen élni, mint a szüleik. Lara igyekszik egyre több időt tölteni az edzőteremben, mert célja, hogy egyszer úgy nézzen bele a tükörbe, hogy büszke legyen arra, amit lát.

A legidősebb Schobert-gyermektől nemrég a közösségi oldalán kérdezhettek a követői, amelyek közül néhányat meg is osztott. Az egyik válaszban elmondta például, hogy mennyire szereti a TV2-es munkáját, imádja a versenyzőket és a kis csapatát, akik hamar befogadták őt. Bár eleinte izgult, hogy hogyan tud majd teljesíteni, de aztán pozitív visszajelzéseket kapott, amelyek magabiztosabbá tették őt.

Volt olyan is, aki megkérdezte tőle, hogy a mellei valódiak-e. Lara először is egyértelműsítette, hogy a mellei természetesek, de utána így folytatta:

„Bár nem mondom, hogy nem tervezem majd a beavatkozást egyszer az életben.”

Ez azt jelenti, hogy Rubint Réka után Lara is gondolkodik a plasztikai műtéten.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló