Bulvár

Húsz év után veszi el titkos szerelmét a 87 éves Moldova György

  • Szerző:nuus
  • 2021.12.04 | 14:18
  • trendindex: 2

Moldova György, a legolvasottabb magyar kortárs író ötven év házasság után tavaly özvegyült meg.

Újra nősül a 87 éves Moldova György, miután tavaly elveszítette feleségét. Az író húsz éve ismeri választottját, akivel azóta tart a szerelme – írja a Blikk. Moldova közel ötven évig élt együtt a feleségével, halála után pedig azt mondta, nem biztos, hogy fog-e még írni bármiről is. Az író biztos benne, hogy hét évvel fiatalabb felesége túl fogja őt élni. A Blikk szerint

Moldova még karácsony előtt újranősül.

Palotás Katalin francia–magyar szakos tanár – bölcsészt, irodalmi szerkesztőt veszi el feleségül, akivel húsz éve ismerik egymást.

„Amikor több mint húsz évvel ezelőtt bemutattak minket egymásnak Gyurival, azt gondoltam, ő az a férfi, aki hozzám tartozik, aki a társam lehet. Naiv gondolat volt, ő szerette a feleségét és ragaszkodott hozzá. Mégis…valahogy a közös munka során egészen közel kerültünk egymáshoz. Vártuk, hogy találkozhassunk, vártuk, hogy a másik szemébe nézhessünk. Gyuri tisztességes ember, megmondta, nem hagyja ott a családját.

Megpróbáltam nélküle élni. Többször is férjhez mentem, s nem tagadom, közben Gyurit képzeltem oda magam mellé. Aztán egyedül maradtam, s tavaly ő is elveszítette a feleségét. Onnantól egymásba kapaszkodunk”

– mondta a menyasszony, aki Moldova kedvéért Szegedről még Budára is hajlandó volt elköltözni:

„Odaköltöztem a több mint ötvenesztendős házába, amelyben

hatvannyolc lépcső visz fel a kerten keresztül, de miatta nap mint nap végigbaktatok rajta”

– mondta Palotás, aki fontosnak tartja elmondani, hogy nem az író vagyonára sem tart igényt. Kijelentette, hogy Moldova teljes vagyona két lányát és nevelt fiát illeti. A Blikk képeket is közölt a párról.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.
Külföld
Meghalt Derrick felügyelő társa
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 25.