Bulvár

Végzetes lehet, ha ez a testvérpár a napra megy – döbbenet, min mennek keresztül napi szinten

  • Szerző:nuus
  • 2021.12.06 | 17:48

A 8 éves Amiella és a 3 éves Tara első látásra kicsit talán sápadt, de átlagos gyerekek. Valójában azonban egy ritka, szörnyű betegséffel küzdenek, aminek következtében egy percre se mehetnek a napra.

A Sydney-ben élő testvérpárnál hamar kiderült, hogy valami nem stimmel. Amielle életében először három és fél hónaposan égett meg úgy, mintha lakástűz áldozat lett volna – épp csak a babakocsiban, teljesen felöltözve sétált egyet a reggeli órákban édesanyjával. kezdetben az orvosok csak annyit mondtak, hogy túl érzékeny a bőre, és már 7 éves volt, amikor a diagnózis megérkezett: Xeroderma Pigmentosum, egy nagyon ritka bőrbetegség, amely a napsugárzásra igen agresszív reakcióval jár. A bőrrák esélye a két kislány esetében kétezerszeres, hiszen a sérült sejtek egy idő után már nem tudnak regenerálódni.

A kisebb testvér, Taya esetében a DNS-teszt igen korán bizonyította, hogy ő is ezzel a betegséggel küzd. A Truly felvétele, ahol a kislányok a naplemente után egy ponton végre levehetik védőfelszerelésüket, egészen megható.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Életmód
Barbie nyugdíjas korba lépett
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 08.