Bulvár
Channing Tatum isteni az ágyban, legalábbis felesége szerint
Jenna Dewan Tatum a Cosmopolitan januári számában adott egy interjút, melyben részletesen beszámolt a szexuális életükről is.
Arról is szót ejtett, hogy megismerkedésük nem egészen volt zökkenőmentes, Tatum ugyanis még nem állt készen egy új kapcsolatra. A Step Up című film forgatásán találkoztak először, 2009-ben házasodtak össze.
Két napja volt már, hogy nagyon furcsa volt köztünk a hangulat, de még csak meg sem csókolt. Aztán a táncosokkal bulizni indultunk… A szobája éppen az enyém felett volt, bekopogott hozzám részegen, egy sombreróban és azt mondta, “csak rád tudok gondolni, vágjunk bele”, ez volt az a pont, ahonnan egy párnak tekintjük magunkat.

Egy-két szaftosabb részletet is megosztott a kapcsolatukról.
Mindig is nagyon érzéki embernek tartottam magam. Egyértelműen nagyon boldog és kiegyensúlyozott a szexuális életünk. Ha az ember táncos, az valahogy befolyásolja a szexuális teljesítményt is… Az ember máshogy érzi a testét. Channing ugyanígy van ezzel, ezért nagyon összhangban vagyunk –
mondta a Cosmónak.
Fotó: Getty Images / Nicholas Hunt
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.