Bűnügy

Döbbenet: megerőszakoltak egy 87 éves nőt, a rendőrség beszélte le a feljelentésről

  • Szerző:nuus
  • 2022.02.17 | 18:18

Csak a lopást dokumentálták, a családot azonban nem értesítették erről.

123rf

A gyanúsított utcaseprőként dolgozott a környéken, vasárnap dél körül azonban bement a nő otthonába, és belülről bezárta az ajtót. Gázóra-leolvasónak adta ki magát, az áldozat azonban gyanakodott a férfi szándékait illetően, és segítségért kiáltott, de hiába; a gyanúsított bántalmazta, megerőszakolta, majd a mobiltelefonját is elvette, mielőtt elmenekült volna.

Az idős nőt lánya találta meg sérülten, ő hívta a rendőrséget is, állítása szerint azonban azt mondták neki, ne tegyenek feljelentést az erőszak miatt, mert az ügy lefolytatása az életkorukat figyelembe véve megterhelő lenne számukra.

A rokonok állítása szerint a hatóság csak a közösségi oldalakon terjedő felháborodás miatt vette tudomásul a testi sértés vádját, és ezért kerülhetett sor rá, hogy egy magas rangú rendőrtiszt meghallgassa őket

– számolt be az Independent.

Gutam helyettes-biztos elmondta, az eredeti feljelentés egy ismeretlen személyre vonatkozott, aki betört a házba és ellopta a nő mobiltelefonját. A február 14-i konzultáció során merült fel a vád, hogy a támadó bántalmazta is az időskorú személyt, ennek megfelelően bővítették is a jelentés anyagát.

Forrás: liner


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló