Bűnügy
Hihetetlen! Már ezt is ellopják a magyarok
Jelzőtáblát lopott a tolvaj, de nem a MÉH-be akarta elvinni.
Hajdú-Bihar megyében szerelt le egy közúti jelzőtáblát az a két férfi, akik ellen még márciusban emeltek vádat, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt. A vádlottak munkájuk során tavaly ősszel Debrecenből Hosszúhátra autóztak. Amikor visszaindultak Debrecenbe, az elsőrendű vádlott jelezte a sofőrnek, hogy
álljon meg a „60 km/h” sebességkorlátozó jelzőtábla mellett.
A táblát a hétvégi disznótorra szánta, üsttetőnek. Amíg a másodrendű vádlott a sebességkorlátozó tábla oszlopát tartotta, addig az elsőrendű vádlott lecsavarozta a táblát és a kocsiba süllyesztette. A bűncselekményt az egyik cég kameráján keresztül, amelynek látószögébe a főút is beleesett, észlelték az ott dolgozók, akik értesítették a rendőrséget.
A rendőrök felhívták az elkövetőket, hogy forduljanak vissza
a táblával együtt. A vádlottak a rendőri felszólításnak eleget tettek, majd a helyszínen visszaadták a táblát, amit az elsőrendű vádlott vissza is szerelt a helyére, az eredeti állapotában. A büntetlen előéletű vádlottakat a bíróság 100 óra, illetve 80 óra közérdekű munka büntetésre ítélte.
OTT MEGY A TOLVAJ! Bakács Tibor Settenkedő felkészült a halálra
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.