Bűnügy
Milliárdos bevételek: ilyen ügyesen vállalkoznak a fideszes alfahímek asszonykái
Nem korrupció: Szijjártó, Mészáros és Rogán női egytől-egyig üzleti zsenik lehetnek.
Az Mfor azt nézte meg, hogy az elmúlt években mekkora osztaléknyereséget szedett össze Mészáros Lőrinc, Szijjártó Péter neje, illetve Rogán Antal volt felesége.
Várkonyi „Andi” Andrea a Whitedog Media Kft. társtulajdonosa
és ügyvezetője, aki a Mészáros által frontolt cégek megrendeléseinek hála, fürdőzik az üzleti sikerekben. A 2020-ban bejegyzett cég árbevétele két év alatt 4,3 milliárdra nőtt, adózott eredménye 850 millió forint volt tavaly. Talán a jövőtől is félve Várkonyi egy az egyben osztalékként veszi fel az eredményt, így aztán 2020 óta Várkonyi 968 milliót vehetett fel fő üzleti érdekeltségéből az Mfor szerint.
A miniszterelnöki kabinetirodát vezető – valójában az unióellenes és Putyin-barát kormánypropagandát vezérlő miniszter,
Rogán Antal volt felesége, Rogán-Gaál Cecília
is éjjel-nappal gereblyézi maga alá a forintot. Sarka Katával közös cége, a Nakama & Partners Kft. reklámügynökség 333,7 millió forintos árbevétel és 14 milliós eredmény mellett 125 millió forint osztalékot fizetett ki. Az elmúlt öt évben összesen 541 millió forint volt az osztalék. A Top World News (TWN) bulvárlapot üzemeltető Top News Hungary 2021-ben 1,34 milliárd forintos, 2020-ban 560 milliós, 2019-ben 150 millió forintos osztalékot fizetett. A 2022-es beszámoló még nem elérhető, az Mfor kalkulációi szerint a tavalyi osztalék akár a 2,59 milliárd forintot is elérheti.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége,
Szijjártó-Nagy Szilvia az Interior Design Belsőépítészeti Kft. tulajdonosa. A 2019-es alapítású cég 2022-ben 1,5 milliárd forintos árbevétel mellett 545,8 millió forintos eredményre tett szert, aminek nagy részét, 436 milliót ki is vett osztalékként a tulaj. Az elmúlt években összesen 1,074 milliárd forintot vett ki a cégből.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.