Celeb
Jason Momoa újra szingli, egy lakókocsiban húzza meg magát
Bár nyilván nők százezrei örülnének, ha inkább őket húzná meg.
Hivatalosan is véget ért Jason Momoa és Lisa Bonet színésznő egyszerűnek és tökéletesnek mondott házassága.
A sztárpár 2006-ban jött össze, és 2017-ben mondhatták ki az igent. Az évek során három gyermekük született: Lola, Nakoa-Wolf és Lisa korábbi házasságából származó Zoë, akiket Jason a sajátjaként nevelt. Hollywood egyik legszebb párosa voltak, és sokan csodálták az egyensúlyt és a harmóniát a kapcsolatukban.
Ezért is okozott meglepetést 2022-ben a hirtelen bejelentés, miszerint a páros úgy döntött, külön utakon folytatják életüket. A válás hivatalos papírjait Lisa Bonet január 8-án nyújtotta be, és már egy nappal később hivatalosan is elváltak.
Jason Momoa jelenleg az On the Roam című dokumentumfilmjén dolgozik, és elmondása szerint életének ezen szakaszában állandóan úton van. A színésznek nincs állandó lakhelye, és egy lakókocsiban él, ami számára egyáltalán nem jelent problémát.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.