Celeb
Molnár Anikó elárulta, milyen pasira vágyik
Van néhány kikötése, ami a jövendőbelit illeti.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/molnar-aniko.jpg?x33573)
Molnár Anikó nem titkolja, hogy OnlyFans karrierbe fogott és elmondása szerint nem is bánta meg, ugyanis rengeteg pénzt keres vele. Ennek ellenére azonban vágyik egy társra, hiszen öt éve szingli. A Mokka adásában most azt is elárulta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki meg akarja hódítani a szívét.
Nem hiszek abban, hogy az ellentétek vonzzák egymást
– mondta Molnár Anikó, aki szerint az ellentétek csak konfliktusokat szülnek.
Már nem arról szól az én életem se, hogy családot szeretnék alapítani, szülni szeretnék, ilyesmi. Nem is akartam soha, ezt elmondtam
– ezt pedig jövendőbeli választottjának is tiszteletben kell tartani.
Az egykori Nagy Ő azt is elárulta, hogy akkor sem hagyná abba az OnlyFans karrierjét, ha egy férfi eltartaná, mert nem akar kiszolgáltatottá válni.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.