Celeb

Kulcsár Edina kivetkőzött magából a dubajozós vádak hallatán

  • Szerző:nuus
  • 2023.03.02 | 12:18
  • trendindex: 3

Kulcsár Edinát teljesen kiakasztja, hogy felmerült: annak idején úgy lett szépségkirálynő, hogy előtte nem sokkal - 19 évesen - Dubajban dolgozott prostituáltként.

Kulcsár Edina hosszú posztban reagált arra, milyen érzés, hogy múltjára fény derült:

„Egy olyan világba csöppentem, ami tele van gyűlölettel, rosszindulattal, hazugsággal, ráadásul a legaljasabb eszközökkel próbálják az embert besarazni. Egy ideje így élem az életem, és mindezt csendben, a lehető legméltóságteljesebben igyekszem még így is tűrni. Sokszor nehéz nem reagálni velem/velünk kapcsolatos dolgokra, főleg nekem, akinek a maximumon ég az igazságérzete, de az elmúlt 1 év nagyon sok mindent tanított”

– indítja a posztot.

Forrás: TV2

“A férjem szeretete és támogatása pedig az, ami nap mint nap körbeölel mint egy pajzs, és ez hatalmas lelkierővel ruház fel. Vannak akiknek fáj más boldogsága és emiatt számunkra elég egyértelmű tényeken alapszik, hogy az ilyen egyének míg a közönség előtt áldozati bárányok szerepében tetszelegnek, addig a háttérben magával az ördöggel paktáltak le! Sajnos az ilyen embereknek a sötétség az, ami nem engedi látni az igazi boldogságot, ott csak az képes minimális elégtételt adni, ha más boldogságába belerondíthatnak, amit bármi áron képesek elérni, de én még ennyi gonoszság után is képes vagyok hinni a jóban és csak azt kívánom az ilyen embereknek, hogy gyógyuljanak meg! Nekik is jár a boldogság, csak rossz helyen keresik!”

– filozofál.

“Nekem tiszta a lelkiismeretem. Mindig úgy éltem az életem, hogy soha, minimálisan sem akartam senkinek semmi rosszat, de még csak kívánni sem kívántam.. és hiszem, hogy emiatt ajándékozott meg a sors azzal az a sok jóval, ami most körbevesz! Sosem éreztem még azt, hogy nem érdekel mi történik a világban, vagy, hogy ki mit mond rám (legyen az hazugság is), mert tudom, hogy Ő mellettem van, ráadásul a nehézségek csak még jobban összekovácsolnak!”

– zárja gondolatait.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kulcsár Edina (@edinakulcsar_official) által megosztott bejegyzés

 

Kerítéssel vádolja a rendőrség az ismert szépség-gurut


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sport
Európa bajnok lett Érdi Mária
  • szerző:nuus
  • 2024. 02. 23.