Celeb

„Életre szóló élmény volt” – Balázs Klári és Korda György legemlékezetesebb utazásairól mesélnek

  • Szerző:nuus
  • 2024.03.19 | 13:30

A legendás házaspár életében már bevett szokás, hogy elutaznak kikapcsolódni, ha tehetik. Az énekesnő és férje felelevenítette a legemlékezetesebb utazásaikat.

„Szerencséseknek mondhatjuk magunkat, ugyanis rengeteg fellépésben és külföldi utazásban volt részünk. A ’80-as években minden évben kiadtunk egy bakelit lemezt, amellyel turnézni jártunk. Emlékszem, akkoriban még vörös frizurám volt, és divatot teremtettem vele” – emlékezett vissza Klári. „Számos helyen jártunk, de az egyik nagy kedvencen Kuba, ahol egyedülálló a hangulat. Az utcán az emberek táncolnak és énekelnek, természetesen, amikor ott jártunk, mi is táncra perdültünk. Életre szóló élmény volt, ahogyan az is, hogy éppen abban a szállodában szálltunk meg, ahol a Keresztapa című filmet forgatták. Kuba mellett Syndey is nagyon közel áll a szívemhez, többször is felléptünk már, és a barátaink is ott élnek, ezért Ausztráliába már úgy utazunk, mintha haza járnánk, de arra is volt már példa, hogy Floridában töltöttünk egy hónapot.”

A házaspár utazásaik alkalmával számos külföldi hírességgel találkozott már.
„Gyurival sok emlékezetes pillanatban volt részünk, például Cher koncertjén még a VIP szobába is bejutottunk a magyar származású öltöztetőjének hála. Több híresség mellett Jack Nicholsonnal is tudtunk néhány szót beszélgetni. Szeretünk ezekre a szép emlékekre visszagondolni, és ha tehetjük, elutazunk, hiszen nagyon sokat ad. Imádjuk a közönséget, de a koncertszezon után mindig várjuk, hogy kikapcsolódhassunk és pihenhessünk egy kicsit.”

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló