Celeb

Majdnem ráment a házassága – Simon Kornél őszintén mesélt alkoholproblémájáról

  • Szerző:nuus
  • 2024.03.23 | 11:35

A színész élete olyan periódusáról vallott, amelyre nem szívesen emlékszik vissza. Házassága, Gryllus Dorkával hullámvölgybe került és a színésznő majdnem kiadta az útját.

Kornél néhány évvel ezelőtt mélypontra került, az alkohol a mindennapjai részévé vált, amely veszélybe sodorta házasságát. „Kicsit eleresztettem magamat. Belehomorítottam a hedonizmusba – ha finoman akarok fogalmazni –, és nem vagyok benne biztos, hogy esetleg nem a siker szédített-e meg. Ha így is lett volna, alaposan lepofozott az élet. Tényleg azon agyaltam, egyáltalán jó színész vagyok-e, vagy ez az egész csak egy véletlen volt. Egy kicsit paranoiás állapot volt. Akkor jöttek mindenféle dolgok, főleg az, ami folyékony, és amit az ember magához vehet” – utalt az alkoholra a színész Beleznay Endre Konkrétan című rádiós műsorában.

Kornél 2010-ben vált igazán sikeressé, sorra jöttek a filmszerepek, és az is előfordult, hogy egyszerre három filmben szerepelt, emellett családapaként és férjként is meg kellett felelnie. „Ha az ember iszonyú sokat dolgozik, nyilván hiányzik a családja. Elég skizofrén, kettős állapot. Amikor már nagyon sokszor nem látod a gyerekeket, nyilván belefordulsz valamibe, ami teljes embert kíván. Amikor a családoddal vagy, kicsit a munkára gondolsz, amikor dolgozol, mindig a családodra gondolsz. Valljuk be, aki iszik, az otthon is iszik. Egyszer csak elkövetkezett az a pont, amikor a feleségem azt mondta, hogy ő ezt nem hajlandó végignézni, nem hajlandó sem magát, sem a gyerekeket, és senki mást tönkretenni. Mondta, hogy vége van, keressek magamnak egy másik lakást. Ezután üldögéltem a konyhában, kicsit sírdogáltam, de aztán rájöttem, hogy nekik ez sokkal rosszabb. Akkor mondtam azt, hogy ezt még meg lehet változtatni, és visszakaparom magam. Most örülök, mert minden egyensúlyban van” – tette hozzá a színész, akinek sikerült megszabadulnia alkoholproblémájától.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Színház
Kirúgják Udvaros Dorottyát?
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 09.