Celeb
Gyűlöletellenes petíciót indított Tóth Gabi
Elege van abból, hogy magánemberek és közszereplők egyaránt trollok gonoszkodásai miatt szenvednek.
Ahogyan arról mi is írtunk, Tóth Gabinál az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a énekesnő pasijának, Krausz Gábornak az Insta-oldalán valaki azt írta kommentben, hogy azt kívánja, hogy a gyermeke halva szülessen meg. Tóth Gabi ezen annyira kiakadt, hogy úgy döntött, mindenkit letilt a közösségi oldalain.
Most úgy döntött, nem hagyja annyiban a dolgot:
“Tizenöt év alatt sok mindent láttam a szakmában, de most elég volt ebből. Rengeteg levelet kapok civil lányoktól, fiúktól, hogy nap mint nap bántják őket a neten, és ezeket egy átlagember sokkal nehezebben viseli, mint mi. Volt olyan kislány, akit én segítettem ki a bulimiából, az interneten keresztül forró dróton támogattam nap mint nap, énekelgettem neki, beszélgettünk, és így sikerült kigyógyulnia a betegségéből. A bántalmazók miatt rengetegen vannak tele frusztrációkkal, és ez nem maradhat így”
– nyilatkozta a Borsnak, és jelezte, készen áll a petíció indítására.
Kasza Tibor, Balázs Andrea, Fésűs Nelly, Freddie, Peller Mariann, Csonka András és Dombóvári István máris jelezte: mindenben Gabi mellett áll.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.