Celeb

Berki Mazsi új utakon: most a saját lábára áll

  • Szerző:nuus
  • 2022.10.05 | 10:48

Berki Krisztián özvegye az üzleti életben próbálkozik.

Kép: RTL

Mazsi nemrég a Palikék Világa című YouTube-showban szerepelt, ahol elmondta: férje halála után a munkába próbál temetkezni.

Azt az igazi anyaságot, hogy csak a gyerekemmel foglalkozzak, nem élhettem át. Most lehet, hogy elítélnek, de segítséget fogok kérni, mert muszáj dolgoznom. Tenni kell, és nem fogom otthon ölbe tett kézzel várni, hogy csoda történjen. Vannak céljaim, azokat most próbálom taposni és elérni.

Ez már csak azért is lehet jó ötlet, mert a hírek szerint Berki Krisztián tetemes adósságot hagyott maga után, amit Mazsinak kell törlesztenie. Ebben segítségére lehet az általa megálmodott luxus baba-mama tábor, de a TV2 Dancing with the Stars című műsora is, amelyben ő is részt vesz. Most pedig, ahogyan a Blikk.hu kiszúrta az Opten cégadatbázisban:

júniusban Mazsi egy Pest megyei településre bejelentett egy új, webshopot üzemeltető céget, amelyet ő, illetve a társa, Berki Krisztián egykori barátja és üzletfele alapíthatott.

Az özvegy nevére asszociáló internetes áruháztól az egzotikus lakberendezési tárgyaktól kezdve, a gyermekjátékokon át, a karácsonyi dekorációig sok minden rendelhető. Emellett, ha tényleg több lábon akar állni, akár abba a baby spa hálózatba is beszállhat, amelyet Gesztesi Károly színművész utolsó szerelme, Mattesz Csilla indított Hajdú Péter menyasszonyával, Eszterrel.

Forrás: Propeller.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló