Celeb

Megan Fox elmondta, hogy megérti amiért kirúgták a Transformersből

  • Szerző:nuus
  • 2017.10.30 | 11:18

Mint azt egy friss interjúban most elmondta: csakis önmagának köszönheti, hogy kitették a szemrevaló szűrét.

Megan Fox. Fotó: Andreas Rentz/Getty Images for Paramount Pictures International.

Mega Fox szerint a mocskos sok pénzt termelő Tranformers franchise-ból való kirakása épp egybeesik azzal az időszakkal, amit a karrierje mélypontjának nevezett. Dívaként viselkedett, amiből teljesen jogosan lett elegük a többieknek. A viselkedéséért mindössze elnézést kellett volna kérnie, hogy a franchise része maradjon, de erre ő nem volt hajlandó.

Úgy viselkedtem, mintha én lennék Jeanne d’Arc.

De ő csak Megan Fox 23 éves színésznő volt, így hát kirúgták a Transformersből. Mint a színésznő állítja, jó kis tanulópénz volt ez a számára. Fox végül a 2011-es Dark of the Moon című harmadik Transformers filmből maradt ki, a helyére pedig Rosie Huntington-Whiteley modell került. Később egyébként a színésznő tisztázta Michael Bay-jel a köztük lévő ellentétet, és ez olyan jól sikerült, hogy azóta kétszer is dolgoztak együtt, 2014-ben és 2016-ban, az újraindított Tini nindzsa teknősök franchise-ban. Abban persze korántsem annyira szexi, mint amilyen a Transformersben volt.

Megan Fox Sexy scene HD 1080p Transformers

Uploaded by Sasha Rousell on 2014-11-15.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Sztárok
Majka csúnyán megalázta Curtist
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 16.
Otthon
Így ne nyírd ki a szobanövényeid!
  • szerző:nuus
  • 2024. 04. 04.