Celeb
Papacita börtönben van, akár másfél évet is kaphat
Ő maga osztotta meg, hogy mi történt pontosan.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/letocc88ltes-34-e1697098875867.jpeg?x33573)
November 20-án második alkalommal is elfogatóparancsot adott ki a rendőrség. A Kőgazdag Fiatalok című reality műsor szereplője, Hopka László, azaz Papacita ellen már októberben is elfogató parancsot adott ki a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja, ekkor még sikkasztás miatt. Az ügyet Papacita gyorsan rendezte és őszintén beszélt is róla:
Srácok, elmondjuk frankón, hogy arról volt itt szó, hogy volt egy lakcímváltozásom 3 évvel ezelőtt, és akkor volt egy pénzbírságom. Valami közlekedési kihágással, ami 143 ezer forintra emelkedett. Ezt reggel rögtön beutaltuk a rendőrségre, és visszaigazoltan, vissza is vették a körözést, tehát nem vagyok körözés alatt. Nincsen semmi probléma. Megkérdeztük az eljáró tisztet, hogy miért sikkasztásnak nevezik: az volt a válasza, azért, mert az államkasszából a pénzt elvettem, tehát nem fizettem be. Mindenkinek ajánlom, ha valakinek pénzbírsága van, fizesse be, akár 5 vagy 10 ezer forint, mert ez a rendszer így van felépítve. (…) 12 perc alatt elintéztük ezt a félreértést
– mondta Papacita.
A rendőrség honlapján ismét megjelent egy bejegyzés, miszerint körözik Papacitát, a körözés okaként pedig kapcsolati erőszakot jelöltek meg. Most pedig már maga Papcita mesélt követőinek az esetről és arról, hogy tényleg börtönbe kell vonulnia.
Lányok, fiúk, egyelőre én eltávozom a médiából, nem fogtok egy darabig látni. Nem tudjuk egyelőre, hogy meddig. Tegnap egy váratlan, nagyon régi dologból, kapcsolatomból visszafolyólag, a múltkoritól függetlenül sajnos bejött egy ügy, ami miatt be kell vonulnom egy bizonyos időre. Egyelőre még nem tudom, hogy hova, merre visznek
– írta Papacita, aki elmondása szerint leghamarabb nyolc hónap, legkésőbb pedig másfél év múlva szabadulhat a börtönből.
View this post on Instagram
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.