Celeb
Jákob Zoltán élő adásban nyilatkozott szerelmi életéről és közben adakozott 5 millió forintot
Váratlanul behívták a műsorba és bőkezű hangulatában találták.
![](https://nuus.hu/wp-content/uploads/korom.jpeg?x33573)
Jákob Zoltán éppen Mauritius szigetén nyaralt, amikor belehallgatott a Retro Rádió reggeli műsorába, ahol Bochkorék éppen az országos rádiók összefogásáról beszéltek, melynek célja, hogy 10 millió forintot gyűjtsenek a daganatos gyermekek gyógyulását segítő, életmentő eszközök beszerzésére. A milliárdos azonnal úgy érezte, hogy segítenie kell, ezért élő adásban ajánlott fel 5 millió forintot.
Ha már a műsorban volt, a műsorvezetők arról is kifaggatták, hogyan alakul a magánélete. Jákob Zoltán nagyon készségesen elmesélte, hogy Bettivel már nincsenek együtt, pedig megpróbálták. Elmondása szerint még Betti szüleit is meglátogatta, akik a kedvenc ételét főzték neki, végül viszont külön utakon folytatták, már a beszélgetéseik során kiderült, hogy van néhány dolog a jövőt illetően, amiben egyáltalán nem értenek egyet.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.