Királyi család
Nagyon durva: Kiderült, miért akarták megölni Erzsébet királynőt
Megszólalt a férfi, aki két évvel ezelőtt meg akarta ölni Erzsébet királynőt.

A néhai brit uralkodó windsori rezidenciájának a közelében, a kezében egy nyílpuskával tartóztatták le Jaswant Singh Chailt 2021-ben, karácsony napján.
A férfi december elején csatlakozott egy alkalmazáshoz, amiben létrehozott egy Sarai nevű chatbot-ot, amivel hosszabb beszélgetéseket folytatott a tervéről és szexuális tartalmú üzeneteket is váltott.
A chatbot támogatta tervében, és egyértelműen kijelenthető, hogy semmiképp nem sugallta azt, hogy ez egy “rossz terv.” Állítólag azért tervelte ki a merényletet, mert a brit hadsereg 1919-ben mészárlást rendezett az indiai Amritsar városában – írja a skynews.
Az egykori szupermarketben dolgozó férfit jelenleg egy szigorúan őrzött pszichiátriai intézményben helyezték el, így a tárgyaláson videós kapcsolaton keresztül vett részt. A bíróságon az is kiderült, hogy megpróbált állásokra pályázni a Védelmi Minisztériumnál, a rendőrségnél és a Gárdánál is, hogy közel kerülhessen a királyi családhoz – írja a Ladbible.
Mint kiderült, a férfira nagy hatással voltak a Star Wars-filmek is, a motivációi között szerepelt az is, hogy az Egyesült Királyság elpusztításával új birodalmat hozzon létre. A bíróságon elhangzott, hogy Chail korábban többször is hivatkozott sci-fi karakterekre, ennek ellenére tisztában volt azzal, hogy mi a különbség a fikció és a valóság közötti.
Az 1842-es hazaárulási törvény értelmében bűncselekménynek minősül az uralkodó megtámadása, vagy bármilyen támadásra alkalmas fegyver birtoklása annak jelenlétében, olyan szándékkal, hogy azzal megtámadják. A tárgyalás folytatódik – írja a BBC.
Here’s Jaswant Singh Chail, the intruder who went to Windsor Castle armed with a crossbow on Christmas Day 2021 and announced ‘I am here to kill the Queen’. He had been planning to assassinate the late monarch for nine months. Chail, 21, faces sentence for Treason. pic.twitter.com/fb1YsDGHbY
— CourtNewsUK (@CourtNewsUK) July 5, 2023
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.