Sztárok

Ma ünnepli születésnapját John Cleese

  • Szerző:nuus
  • 2021.10.27 | 23:58

A Monty Python és a Waczak szálló sztárja mát túl jár a nyolcvanon.

John Cleese angol színész, komikus. Fő műve a Monty Python Repülő Cirkusza című abszurd komédiasorozat, melynek egyik szerzője és szereplője is. Szerepel ezen kívül a Gyalog galopp, A hal neve Wanda, a Fészkes fenevadak, a Lökött örökösök, A világ nem elég, a Párosban a városban, a Halj meg máskor! és a Harry Potter és a bölcsek köve című filmben is.

John Marwood Cleese néven született

az angliai Weston-super-Mare-ben, 1939-ben. 1976-ban a Waczak szállóért (meglepő módon nem a Monty Pythonért) kapta meg a Brit Filmakadémia (BAFTA) legjobb komikus szereplőnek járó díját. 1987-ben a legjobb vendégszereplőnek járó Emmy-díjat kapta meg a Cheers című sorozatban való szerepléséért. 1988-ban A hal neve: Wanda forgatókönyvírójaként pedig Oscar-díjra is jelölték.

Gyerekként magániskolába járatták a szülei.

12 éves korára elérte a 182 cm-es magasságot, emiatt osztálytársai gyakran bántották. Szerette a humort, vicceket gyűjtött, és mint a legtöbb brit, aki komikusnak készült, lelkes rajongója volt a „The Goon Show” című rádióműsornak. A Cambridge-i Egyetemen jogot tanult. Közben sok időt szentelt az egyetem színjátszó csoportjának, amiben bohózatokat írt és adott elő, gyakran a későbbi Python-os társával Graham Chapman-nel. Diploma után a BBC-hez került.

1970 és 1973 között a St. Andrews Egyetem rektora volt.

Az egyetem történetében először, rektor helyettesnek Cleese egy diákot jelölt. Video Arts nevű cége rendkívül sikeressé vált az angol nyelvet beszélők világában. Írója, producere és főszereplője a Hal neve: Wanda (1988) és a Fészkes fenevadak (1997) című filmeknek. Szerepelt a Harry Potterben és a James Bond sorozatban is. A világ nem elégben (1999) R-et alakította, mielőtt Q-vá lépett elő. Cleese számos animációs és videós munkához adta a hangját, valamint gyakran tűnt fel reklámokban is.

A kaliforniai Santa Barbaraból 2013-ban visszaköltözött Angliába,

Londontól nem messze fekvő Bath-ba. Feleségével, Jennifer Wade ékszerésszel él együtt, akit 2012-ben vett feleségül.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló