Az emailt elküldtük.
Azzal fenyegette a rendőrt, hogy megöli, valamint, hogy öten elkapják és megszurkálják.
Az ellenzéki politikus csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta: „Ez ma Magyarország, ezt gondolja ma a magyar kormány a fiatalokról, az oktatásról és a jövőről”. Közölte, több fiatal tüntetőt is előállítottak szerda este, a
Elkészült a szakvélemény.
Magyar Képregény Szövetség idén is megrendezi a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált május 10 és 14. között.
Egy New York-i metró egyik szerelvényén történt az eset.
A trombitás nem sokkal bevonulása után máris kórházba került.
Az ügyben egy embert őrizetbe vettek.
Az egész országot megrázta Vágó István váratlan halála.
A CNN-nek adott interjút.
Tavaszi lóverseny és food truck show is lesz a hétvégén.