Balázsék a rabszolgák bőrszínével kapcsolatos tréfák célpontjává tették Musimbe Dávid Dennist, ezért indított eljárást a műsor ellen a Médiatanács. Balázsék műsorával kapcsolatos Médiatanács eljárás már nem az első, és korábban súlyos milliókra
A Megasztár felfedezettje tavaly ment férjhez szerelméhez, akivel már az esküvő után azt nyilatkozták, hogy szeretnének fiatalok szülők lenni. Az álmuk valóra vált.
Ugyan az énekesnő számára továbbra is családja az első, a színpad és a stúdiózás már nagyon hiányzott neki. Két év után új dallal és videoklippel tért vissza, és sok újdonsággal is készül.
A műsorvezető férjéjével barangolja be a szebbnél szebb helyeket. Az egyik videójában nem csak a gyönyörű tájat mutatta meg, hanem magát is levideózta bikiniben.
A zenész turnéja március közepén indul és egészen októberig be van táblázva, ezért családjával elutaztak, hogy feltöltődjenek és csak egymásra figyelhessenek.
Az énekes az elmúlt időszakban magánéletét tekintve nagy hullámvölgyeket élt át, ugyanis kapcsolatuk feleségével, Király-Virág Anitával fordulóponthoz ért, de kitartásuknak köszönhetően sikerült megmenteniük a házasságukat.