Az emailt elküldtük.
Az amerikai járványügy és gyógyszerhatóság emberei mellett részt vesznek egy tanácskozáson izraeli, brit szakemberek és a Pfizer kutatói is.
Továbbra sem kap vészhelyzeti felhasználási engedélyt az uniós szervtől a Szputnyik-vakcina.
Ezeket kell tudni, ha be akarjuk adatni a harmadik oltást.
Jelenleg is vannak feladatok, vannak helyszínek, ahol kötelező.
Jó hír azoknak, akik átestek a covidon, majd később Pfizerrel oltották őket.
Szlovéniában minden negyedik vírusteszt pozitív eredmény hozott, a növekvő esetszámok miatt szerdától szigorodnak a járványügyi szabályok is.
A szennyvízminták SARS-CoV-2 koronavírus koncentrációja hosszabb időtávot tekintve lassan emelkedik.
A Biontech közölte, hogy októbertől megkezdődhet az 5-11 éves korosztály tömeges, koronavírus elleni oltása is.
A betegség az édesanyánál, Karra Harwood-nál kezdődött, aki nem vette fel az oltást, ugyanis oltásellenes volt. Karra miután megtudta, hogy megfertőződött a COVID19 vírussal kerülte az érintkezést a kislánnyal, de sajnos már késő volt. Kali teljesen
Allergia által kiváltott orrfolyással ment orvoshoz, ott derült ki a kovidteszt durva mellékhatása.