Életmód
Kapaszkodj meg: 50 forintért árulják a házakat ezen a mesés horvát nyaralóhelyen
Körülbelül 13 eurócentért, azaz mintegy 50 forintért kínálnak házakat a horvátországi Légrádon.
13 eurócentért, azaz körülbelül 50 forintért kínálnak házakat a horvátországi Légrádon – írja a 24.hu a CNBC nyomán. Az akció célja, hogy benépesítsék a magyar határon fekvő kétezres lélekszámú települést, melynek népessége évek óta folyamatosan csökken.
A lakásvásárlásnak azonban feltételei vannak:
- a vevőnek 45 évnél fiatalabbnak
- házasnak
- büntetlen előéletűnek kell lennie.
További kikötés, hogy a vevőknek nem lehet másik ingatlanjuk, bár az nem egyértelmű, hogy ez csak Horvátország területére vagy az egész világra vonatkozik.
A programot 2018-ban egyszer már meghirdették a horvát HRT lap szerint azóta jóval több gyerek is él a településen, mint azt megelőzően.
A 13 centes árra egyébként észszerű magyarázat is van, méghozzá az, hogy Horvátország tavaly vezette be az eurót, azt megelőzően pedig 1 kunát kértek az ingatlanokért. Az átváltás idején pedig 1 kuna 0,13 euróba került, innen ered a mostani 13 centes ár.
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.