Életmód

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése az 1970-es évekhez képest

  • Szerző:nuus
  • 2020.02.11 | 13:18

Egy új dán kutatás szerint.

Majdnem egy évvel korábban kezdődik a lányok serdülése, mint 40 évvel ezelőtt egy új dán kutatás szerint.

A koppenhágai Rigshospitalet kórház kutatói azt találták, hogy a mell mirigyszöveteinek kialakulása évtizedenként mintegy három hónappal kezdődik korábban az 1970-es évek óta. A pubertás a lányoknál általában 9-13, a fiúknál 9-14 éves korban kezdődik, egy sor nemzetközi tanulmány szerint azonban a serdülés átlagéletkora csökkenőben van – számolt be róla a The Guardian online kiadása.

A szakértők szerint a lányok serdülése kezdetének legjobb jele a mell mirigyszövetének növekedése, nem az első menstruáció, és nem azért, mert ennek idejét gyakran visszaemlékezés alapján állapítják meg, hanem azért, mert a pubertás más változásaihoz képest később jelentkezik. Az első menstruáció időpontja a 20. század elején tolódott korábbra, több kutatás szerint azóta nem változott sokat.

A JAMA Pediatrics című gyermekgyógyászati lap friss számában közölt tanulmányukban Alexander Busch és kollégái 38 kutatást elemeztek, melyek 2019 közepe előtt születtek és a mellszövet növekedésének indulásáról tartalmaztak adatokat. Megállapították, hogy 1977 és 2013 között évtizedenként három hónappal tolódott korábbra a lányok pubertásának kezdete.

 


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló