Életmód

A Bullet Journal beint a digitális világnak és a mobilnak, de jobb lesz tőle az életed

  • Szerző:nuus
  • 2017.10.28 | 18:43

Sok alkalmazás született már azzal a céllal, hogy segítsék az életet. Ilyen például a Koin, amiben a költségeket lehet jegyezni, vagy a számtalan alkalmazás, ami emlékeztet arra, hogy mikor kell vizet inni. Viszont ezek mind digitális platformon működnek, nem úgy mint a Bullet Journal, ami lényegében egy könyv, többnyire pontozott lapokkal. Ennek éppen az a lényege, hogy a használója kiszakadhat a digitális világból, és átláthatóbbá, kiegyensúlyozottabbá válik az élete. Kissé hipszter ötelt, de működik.

A BuJo használatának még számos előnye van. Sokaknál a gyerekkor után megszűnik a kreativitásra való törekvés a rengeteg tennivaló miatt, de egy ilyen kötetben bőven van mit alkotni, főleg, hogy mindent a saját ízlésedre szabhatsz. Ami viszont igazán nagyszerű, hogy csak az van benne, ami neked fontos, és ezek mind egy helyen összpontosulnak. Vezethetsz benne étrendet, edzést, hogy mennyi vizet ittál, milyen filmeket szeretnél megnézni, rajzolhatsz magadnak naptárat, és ez még csak néhány ötlet, amit kezdeni lehet vele. Így nyomon követheted a szokásaidat, és egy külső perspektívából látod a mindennapjaidat. Ennek köszönhetően jobb döntéseket lehet hozni. Ami talán a legfontosabb, az az időgazdálkodás javulása, a saját időbeosztásod hatékonysága.

Rengeteg ember nem fér bele a 24 órába, a BuJo viszont segít abban, hogy ez sikerüljön.

A pontozott oldalnak technikai szerepe van, ezek segítik az egyenes vonalak meghúzását, szóval így könnyebb menő rajzokat és diagramokat készíteni. Ez viszont nem jelenti azt, hogy csak ilyen füzetből lehet Bullet Journal. Lehet négyzethálós, vagy vonalas is, ahogy a legtöbb dolog, ez is csak a használón múlik.

Azért van mobil app is

Az analóg eszközhöz készült egy digitális app, amivel rendszerezheted az évek során összegyűlt naplóidat. A Bullet Journal kitalálója, Ryder Carroll például már több, mint 20 kötettel rendelkezik. Szerinte a BuJo arra is jó, hogy a használó tudjon utazni a saját életében, viszont ez elég nehéz, ha a kötetek össze-vissza vannak dobálva a fiókodban. Az applikáció pont ezt segíti, címkéket, és fotókat lehet feltölteni a kötetekről, mindezeket az app sorba rendezi egy könyvtáron belül.

Ha valami ilyen menő, alap, hogy helye van a közösségi médiában

Rengeteg Facebook csoport, és Instagram profil épül a BuJo-ra. Ez nem véletlen, ugyanis a Bullet Journalist-ek ezeken a platformokon tudják megosztani egymással az ötleteiket, amikből mások motivációt nyerhetnek. Természetesen kezdők is kérdezhetnek, és általában segítséget is kapnak.

A Bullet Journal mint minden népszerű dolog természetesen jó üzlet is. Több irodaszergyártó is ráállt a füzetek gyártására, és szeretik elég drágán adni az amúgy minőségi köteteket. A hivatalos Bullet Journal webáruházban például 25 dollárba, azaz körülbelül 7 ezerbe kerül egy 249 oldalas, pontozott lapos könyv. Ennél olcsóbban is meg lehet úszni más gyártókkal, vagy esetleg gyengébb minőséggel.

Rengeteg szép Bullet Journal képe kering a neten, ez megnehzítheti, hogy elkezdjük, mert úgy érezzük, ha a mienk nem lesz ilyen szép és színes-szagos, akkor minek is kezdjünk bele. A kérdés, hogy tudunk-e ilyen menő füzeteket rajzolni, szinte mindenkiben felemrül. A profi BuJo használók szerint is elkezdeni a legnehezebb, de nagyon hamar magával tudja ragadni az embert. Például egy-egy sorozatrész közben lehet rajzolgatni, meg tervezgetni a következő hetet, ez pedig elég pihentetőnek hangzik. Te kipróbálnád?

Képek: bulletjournal.com, Youtube


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló