Egészség

A gyógyszer veszélyes, a fűtől senki sem harapott tavaly fűbe, bezzeg az opioidoktól

  • Szerző:nuus
  • 2017.01.09 | 13:06

A drog az rossz, tudjuk, de van, aminek a túladagolása egyenesen halálos.

Pixabay
Pixabay

Érdekes kimutatást közölt a News, in Data oldal, melyből kiderül, hogy hasonlóan nagy piaca volt 2016-ban Amerikában a marihuánának, mint a szigorúan receptköteles gyógyszereknek, a hatásuk mégis brutálisan különbözik. A fű túladagolása egyetlen halálos áldozatot sem szedett tavaly, mint ahogy korábban sem, és jövőre 29 állam mellett Kolumbia kerület (mely a Washington D.C. rövidítését takarja) is beszáll a legális marihuána-kereskedelembe. Nyolc államban ráadásul „rekreációs” céllal, azaz már nem csak gyógyászati felhasználásra lesz kapható a joint.

A tavalyi év fű-forgalmazása 7 milliárd dollár körüli volt, míg a gyógyszerfüggőséget okozó vegyülete kis híján elérte a 10 milliárdot. A gyógyszergyárak hasonló termékei viszont húszezer amerikai élet kioltásában játszottak közvetlen szerepet.

A szerek besorolása a ’70-es években kezdődött, akkor még a marihuánát a heroin mellé, a legveszélyesebb kategóriába tették. 2000 óta a heroin okozta halálesetek a hatszorosára nőttek, míg az opioidok használói háromszor annyian haltak meg, a (gyógy)szer következtében.


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Horoszkóp
Horoszkóp 2024. május 20.
  • szerző:nuus
  • 2024. 05. 20.