Egészség
Lezárult a vizsgálat a nyíregyházi kórházban elhunyt két kismama ügyében
Tavaly év végén, rövid időn belül egy 28 és egy 33 éves nő is elhunyt a nyíregyházi kórház szülészetén.
Két napon belül két kismama is meghalt nemrég szülés után a nyíregyházi kórházban. A kórház illetékese a Gyerekszoba.hu-nak beszélt a tragédia kivizsgálásának eredményéről.
A két kismama ellátását nem ugyanaz a kezelőorvos
és ügyeletes team végezte. “A két sajnálatos eset között semmilyen összefüggést nem tárt fel a vizsgálat. Mindkettőnél olyan visszafordíthatatlan és előre nem látható folyamatok indultak el a kismamák szervezetében, amit a legszakszerűbb és a leggondosabb beavatkozás ellenére sem tudtak orvosaink visszafordítani” – mondta Vitkai Éva, az intézmény kommunikációs vezetője. Miközben
régóta nem volt anyai halálozás az osztályukon,
az eset nagyon megrázta a betegek életéért küzdő kollégákat, illetve a többi dolgozót is. Azok a kismamák, akik a közeljövőben az ominózus intézményben hozzák majd világra a babájukat, pszichológiai támogatást kérhetnek a kórházban.
Mit tud a Samsung idei csúcsmodellje? Nézz bele a videónkba és minden kiderül.
Épp csak köhögött kicsit, majd meghalt a kismama a babával együtt
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.