Egészség

Idén is lesz Móri Karika – Tizenharmadszor kerékpároznak az agysérült betegekért

  • Szerző:nuus
  • 2019.05.21 | 13:47

A résztvevők nevezési díjukkal az agysérült betegek felépülését segíthetik.

Szombaton rendezik meg 13. alkalommal a Móri Karika elnevezésű jótékonysági kerékpáros túrát, amelyen a résztvevők nevezési díjukkal az agysérült betegek felépülését segíthetik.

A szervezők tájékoztatása szerint a korábbi évekhez hasonlóan a kerékpáros túra célja a Cortex Agysérültekért Alapítvány segítése, valamint a móri Városi Közművelődési Közalapítvány támogatása. A 2500 forintos nevezési díjak e két alapítvány jótékony munkájához nyújtanak segítséget.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Tamás Molnár (@motoomy) on

A szokásoknak megfelelően a kerékpárosok a Láncos-kastély előtti térről 10.15 órakor rajtolnak, és három táv – 110, 50 és 25 kilométer – közül választhatnak. A leggyorsabbak Mór város polgármesterétől, Fenyves Pétertől vehetik át a kupákat és az érmeket, de az összes résztvevő emlékérmet kap. A Cortex Alapítvány a nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek – baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten, agyvérzésen átesett emberek – utógondozását, pszichoszociális rehabilitációját vállalja. A terápiás tevékenységeken túl rendszeres klubfoglalkozásokat tartanak, kulturális és oktatási programokat, valamint rehabilitációs üdüléseket szerveznek, ezzel gyorsítva a sérültek társadalomba való visszailleszkedését.

A Móri Karikát 2007-ben rendezték meg először, Orosz Zsolt móri születésű orvos barátai segítségével írországi tapasztalatait honosította meg. Kezdeményezésére százak túráznak évről évre segítve ezzel az agysérültek rehabilitációját és egy-egy helyi kulturális cél megvalósulását.

Címlapkép: Pixabay


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
TV
Durva döntést hozott a Netflix
  • szerző:nuus
  • 2024. 03. 03.