Egészség

Dolgok, amiket nem tudtál a péniszről

  • Szerző:nuus
  • 2018.05.28 | 17:43

Már születéskor is merev, de nem számít, hogy mekkora nyugalmi állapotban. Kilenc dolog, amit kevesen tudnak a férfi nemiszervről.

Illusztráció: Pixabay.com CC0

Noha a férfiak nagyrésze viszonylag jól ismeri saját péniszét, olyan dolgok is jellemzik e nemi szervet, ami a szemnek láthatatlan. Íme kilenc igen érdekes jellemzője, melyről talán sosem hallottunk.

Bárhogyan hívja is egy férfi a péniszét, ez a testrész kulcsfontosságú az emberi faj túlélése szempontjából. S bár a legtöbb férfi úgy érzi, jól ismeri a saját nemi szervét, bizonyára van néhány dolog, amit sosem tudott róla. Lássuk ezeket!

1.Az első erekció: tudtuk-e, hogy a pénisz már születéskor készen áll? Gyakori, hogy egy baba úgy kerül ki a méhből, hogy erekciója van. Az ultrahangvizsgálatok már a születés előtt mutathatnak teljes erekcióval rendelkező magzatot, s ezek egy tanulmány szerint legtöbbször a REM alvási szakaszban jelentkeznek. Óránként több alkalommal is előfordulhatnak. Senki sem tudja pontosan, hogy miért – talán a test teszteli önmagát.

2.A pénisz kétszer olyan hosszú, mint hinnénk: nem kevés férfit vigasztalhat a tudat, hogy ez a nemi szerv kétszer olyan hosszú, mint ahogyan kinéz, ugyanis nagyjából a teljes hossz fele a testen belül található. Az ún. erektilis szövet – amely magába foglalja a barlangos testet (corpora cavernosa) és szivacsos testet (corpus spongiosum), a kismedencei régióba nyúlik, s egyfajta bumeráng alakot képez.

3.A cipőméret-mítosz helytelensége: egy tanulmány rá is mutatott, hogy nincs összefüggés a cipőméret és a pénisz hossza között. Egy korábbi pedig, amely megállapította, hogy a magasság és a láb hossza kapcsolódik a pénisz méretéhez, meglehetősen gyenge bizonyítékokat mutatott fel, végül nem is fogadták el ennek felbecsléséhez. Egy későbbi tanulmány szerint a pénisz dimenziói jelentősen a korral, magassággal és a mutatóujj hosszával függhetnek össze, de a láb méretével nem.

4.A reggeli erekció: a legtöbb férfinak minden éjjel 3-5 erekciója van, leggyakrabban a REM alvási fázisban. Erről sem tudni azonban máig, miért történik pontosan. Egy teória szerint megelőzi az ágybavizelést, mivel az erekció gátolja a vizeletürítést. A másik elmélet a REM-alvással kapcsolatos: ez ugyanis összefüggésbe hozható olyan sejtek kikapcsolásával, melyek noradrenalint termelnek a locus coeruleusban (ami az agytörzsben található). E sejtek gátlóan hatnak a pénisz tónusára, s ha csökken a gátlás, a hímvessző erekciót produkál. Az éjszakai erekció mindenesetre árulkodik arról, hogy ha valakinél ébren nem működik a merevedés, annak hátterében pszichológiai ok áll.

5.Az utolsó erekció: meghökkentően hangzik, ám a halál után is előfordul erekció – percekkel azután történik, miután meghal egy férfi. A leggyakrabban akasztás miatti halál esetén figyelhettek meg ilyet az emberek, s tudósok szerint a kisagycsontból eredő nyomás eredménye. Előfordul azonban a halál utáni erekció a fejlövés, a nagyobb vérerek károsodása és a mérgezés esetén is.

6.A pénisz eltörhet: természetesen nem csont törik benne, de sajnos a pénisz törése megtörténhet, főleg nagyon heves szex közben. Olyanoknál is előfordul, akik erekció közben leestek az ágyról. Ilyenkor corpora cavernosa rostos burkolata reped meg, ez az a szövet, amely erektált állapotba kerül, ha vérrel telik meg. Töréskor egy pukkanás vagy repedés hangja hallatszik, intenzív fájdalom, duzzanat és ernyedtség jelentkezik. Szerencsére a sérülés gyorsan kezelhető és teljesen visszaállítható a pénisz megfelelő működése. Fontos viszont, hogy hamar ellássák a pácienst. A tapasztalatok szerint egyébként abban a pozícióban gyakori a pénisz törése, amikor a nő van felül.

7.A férfiak sem tudják pontosan az ejakuláció idejét: kevés kontrolljuk van ugyanis efelett, mivel az agy nincs „bevonva”. Az ejakuláció jele a gerinc-ejakulációs generátorából érkezik, a gerincvelőben ez a régió koordinálja a szükséges funkciókat. Tehát az agynak csak némi ráhatása van arra, mikor is következik be pontosan az ejakuláció.

8. Az erekció többféle szögbe mutathat: egyikre sem lehet azt mondani, hogy ez jó vagy rossz. Nincs egy „megfelelő szög”. Egy felmérés eredménye szerint: 0-30 fokos szögben a férfiak 4,9 százalékának áll a pénisze; 30-60 fokos szögben 29,6 százalékuknak; 60-85 fokos szögben 30,9 százalékuknak; 85-95 fokos szögben 9,9 százalékuknak; 95-120 fokos szögben 19,8 százalékuknak; 120-180 fokos szögben pedig 4,9 százalékuknak.

9.Vegyes, hogy mekkora lesz a pénisz erekciós állapotban: egy tanulmány szerint nincs összefüggés aközött, milyen hosszú az ernyedt állapotú pénisz és az erekciós „változata”. Van, akinél a kisebből hosszabb lesz, míg akié ernyedten nagyobbnak tűnik, nem nő jelentősen erektált állapotban.

Nincs tehát jelentősége igazán ennek a dolognak, de talán mindenkinek jó tudnia róla.

Forrás: Napidoktor.hu

Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren
Hogy tetszett? Regisztrálj, és csak azt kapod, ami igazán érdekel!
Belföld
Külföld
Bulvár
Tech
Tudomány
Lepj meg!

Belépve nem neked kell a hírek után menned!*

*Hiszen a hírfolyamodba viszi a folyamatosan tanuló algoritmusunk Regisztrálok!
Még többet innen:
Nuus
Tetszett a cikk?

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Tudomány
Lekamerázták a fény mozgását
  • szerző:nuus
  • 2018. 10. 15.
A következő cikkek betöltése folyamatban...