Egészség

Ezért rándul össze a testünk elalváskor

  • Szerző:nuus
  • 2022.06.27 | 09:48

Biztosan tapasztaltad már, hogy éppen mikor álomba merültél, hirtelen összerándul a tested, éber leszel, a pulzusod pedig felgyorsul? Ezt a felnőttek mintegy 70 százaléka tapasztalja bizonyos időközönként.

Ugyanakkor a többség – miután hamar visszaalszik – nem is emlékszik rá. A tudósok csak nem régóta sejtik, hogy mi játszódik le ilyenkor az emberi testben.

A jelenséget, amikor nagyjából az ébrenlét és az álom határán erősen összerándul a test, hipnikus rándulásnak, esetleg „elalvó” rándulásnak nevezik. Olyan érzés, mintha zuhanás közben megállnál a levegőben – egyszóval nagyon kellemetlen érzés.

Az orvosok régóta keresték a magyarázatot erre a jelenségre, és úgy tűnik, meg is találták, igaz, még mindig sok körülötte a bizonytalanság. Az egyik feltevés szerint megesik, hogy az idegrendszerünk nem a normális menetrend szerint kapcsol át alvó üzemmódra, ilyenkor az izom elernyedésében beálló változás okozza a rándulást vagy rándulásokat.

A másik magyarázat szerint amikor valaki (fáradtság vagy kimerültség miatt) gyorsan zuhan álomba, a pulzusa és a légzése is túlságosan gyors ütemben lassul le. Ez a folyamat egy normális tempójú elalvás esetén lassabban történik – így viszont a szervezet vészjeleket küld, mert azt érzékeli, hogy haldoklunk. Az idegrendszer kvázi „felráz” bennünket, gyorsan magunkhoz térít, hogy ne haljunk meg. (Hát ne is!)

Miután eszméletre térünk, hamar megszűnik ez az állapot, és minden rendben folytatódik tovább.
Az orvosok szerint a hipnikus rángásokat provokálja a dohányzás, de még a túlzásba vitt kávéfogyasztás is. Ezért délután már érdemes ezekkel a szokásokkal felhagyni, vagy mértékkel élni velük. Elalvás előtt fél órával pedig már ne nézzünk tévét, monitort, mobiltelefont, kapcsolódjunk le az internetről – utóbbiról azért, hogy véletlenül se foglalkozzunk munkahelyi dolgokkal.

Összefoglalva: a kissé ijesztő nevű testi jelenség alapvetően ártalmatlan. Ha azonban úgy érzed, túl gyakori, netán jelentősen befolyásolja az alvásminőségedet, mindenképpen konzultálj alvásdiagnosztikai szakorvossal vagy neurológussal.

Forrás: napidoktor.hu


Megosztás Facebookon
Megosztás Twitteren

Hírlevél - feliratkozom, mert az jó nekem

Szólj hozzá Nincs hozzászólás
Hozzászólások mutatása

Válasz vagy komment írása

Cikkajánló
Celeb
Tolvai Reni olajos ciciket villantott
  • szerző:nuus
  • 2022. 07. 28.