Egészség
Császármetszés miatt perelt be egy kórházat a férfi
Feleségén végzett hibátlan császármetszés miatt követelt egymilliárd dollárt.
Anil Koppulát beengedték felesége szülőszobájába az orvosok egy melbourne-i kórházban 2018-ban. A császármetszés szövődmények nélkül megtörtént, Koppula és neje elégedetten távozott a kórházból – írta hétfőn az nlc.
A férfi némi idő elteltével arra kezdett hivatkozni,
hogy a császármetszés látványa lelkibeteggé tette őt, amire ráment a magánélete is. Anil Koppula szerint a melbourne-i kórház dolgozói mulasztást követtek el, amikor nem figyelmeztették a lehetséges veszélyekre. Szerinte kifejezetten bátorították, hogy legyen ott felesége mellett.

A nő belső szerveinek és vérének látványát azonban nem sikerült kihevernie.
Koppula évek múlva kezdett pereskedni, miután tönkre ment a házassága, amit a császármetszés látványa által kiváltott pszichotikus zavaroknak tudott be. Az élelmes férfi egymilliárd ausztrál dollárban jelölte meg szenvedéseink értékét, azaz több mint 230 milliárd forintot követelt az egészségügyi intézménytől. A bíróság résen volt, és elutasította a keresetet. Szerintük a férfi csupán
megpróbált visszaélni az igazságszolgáltatás által nyújtott lehetőségekkel.
Bejárta a világot a császármetszés után szelfiző anya, aki nem is szült
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.